A BORDERLINE SZEMéLYISéGZAVARRóL EGY éRINTETT SZEMéLLYEL

Szokták mondani, hogy a borderline személyiségzavarral küzdő ember élete egy soha véget nem érő érzelmi hullámvasúthoz hasonlítható. Ez nagyjából igaz. A borderline szó jelentése határvonal, mivel az érintett személy a pszichózis és a neurózis mezsgyéjén helyezkedik el. Nem betegség, inkább állapot, amely sokszor élethosszig „kiválasztottjával” marad, azonban előfordul, hogy a korral enyhülnek a tünetek. Történetünk hőse ebbe a kategóriába tartozik.

A diagnózis felállításához a szakemberek kilenc kritériumot állítottak fel, melyek közül legalább ötnek teljesülnie kell. Klára, akinél harminc éves kora körül diagnosztizálták a zavart, ebből a listából hetet mutatott fel. Az ő rövid története következik.

Rombolni

Klára diszfunkcionális családból érkezett: erőszakos, mártíromságra hajló anyja és elnyomott, csendesen iszogató édesapja van. „Szeretem a szüleimet, de ritkán találkozunk. Nem sok mondanivalónk van egymás számára. A fiatalkoromba mindannyian alaposan belefáradtunk, ők sosem értették, mi van velem. Az unokájukkal azért időnként tartják a kapcsolatot.” Klárának testvére nem született.

Egészen fiatal korától sok párkapcsolatot, vagy mondjuk így: viszonyt tartott fenn. „Gyakran jártak a férfiak ki-be az életemben. Én borzasztóan féltékeny voltam mindig, akkor is, ha nem különösebben szerettem az illetőt. Sose bíztam senkiben, pedig sokan nem adtak okot rá, tudom. Ugyanakkor úgy éreztem, ha nekem kedvem tartja, nyugodtan kikezdhetek mással is. Azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy őrülten beleszeretek valakibe, de az érzés néhány nap múlva az ellenkezőjébe csap át, aztán megint vissza a szerelembe. Hol kötődtem, hol nem érdekelt az egész. Kétségbe voltam esve, hisz valahol éreztem, hogy nem vagyok teljesen normális, de persze képtelen voltam megfogalmazni a bajt, vagy úrrá lenni rajta.”

Az indulatkitörések, agresszív rohamok szinte mindennaposak voltak, akár az anyjával, akár a férfiakkal. Volt olyan barátja, akit dühében meg is ütött. „Nem vagyok rá büszke, de abban az esetben legalább a vád igaznak bizonyult: tényleg megcsalt valakivel.”

14 éves korától gondjai voltak az alkohollal. Eleinte otthon ivott, vagy a parkban a barátnőivel. Később gyakran látogatta az éjszakai szórakozóhelyeket, ahol reggelig vedelt, aztán szinte mindig hazament valakivel. Barátai nemigen voltak, illetve csak olyanok, akikkel inni járt. „Volt, hogy nem is mentünk haza a pasival, elintéztük a mosdóban, a liftben vagy egy kapualjban. Minek az a nagy felhajtás.” Hogy élvezte-e a gyors szexet? „Igazából fizikailag nem. De mégis kellett – talán az önbecsülésemnek?”

Öngyűlölet

Klára egyáltalán nem szerette önmagát, azt gondolta magáról, hogy csúnya és buta. Az iskolában sok osztálytársával lefeküdt, hátha így jobban tetszik másoknak. Később legalább nyolc munkahelyet fogyasztott el hat év alatt. „Csak egyetlen dolog nem tetszett, és máris odébb álltam. Voltam hónap dolgozója, de az is előfordult, hogy piálás miatt majdnem kirúgtak. Ha unatkoztam, egyszerűen nem bírtam tovább csinálni.”

Amikor nagyon fájt az élet, gyakran elővette a kést a fiókból és sebeket ejtett a karján. „Ez általában megnyugtatott. A vér látványa olyan igazi, és a fájdalom valahogy visszavezetett a saját testembe. Legalább nem azt az ürességet éreztem”. Máskor költekezéssel próbált úrrá lenni a gyötrő sivárságon. „Az egyik szakítás után bementem egy plázába, és néhány óra alatt majdnem a teljes fizetésemet elköltöttem. A hónap első fele volt. Utána kölcsön kellett kérnem a számlákra.”

A semmiből jövő hangulatváltozások tinédzserkorától szaporodtak. Egyik pillanatban őrült jókedve kerekedett, a következőben satuba szorította a depresszió. Részegen gyakran fenyegetőzött öngyilkossággal, azzal, hogy leveti magát a tizedikről. „Komolyan gondoltam. Higgyék el, ez a mindennek vége-érzés nem hiszti, nem színjáték, pokoli szenvedést okoz annak, aki benne van.” Egyszer bevett egy csomó gyógyszert, de időben meggondolta magát, és felhívta az ügyeletet. Máskor részegen vezetve kis híján balesetet okozott, a jogosítványát is elvették.

Gyógyulás

Klárát nagyon rosszul érintette, hogy sokan manipulatív szörnyetegnek nevezték, de utólag azt mondja, látja a kritikák jogosságát. „Igazi szörny sosem voltam, hiszen nem a rossz szándék vezérelt. Szenvedtem, mint a kutya, saját magamtól. De most már tisztábban látom, hogy nagy szenvedést okoztam a környezetemnek is. Végül, a harmincas éveim elején felkerestem egy szakembert, aki sokat segített, ahogy furcsa módon jót tett az öregedés is. Negyven évesen mentem férjhez, lett egy gyerekem. Kilenc éve ugyanaz a munkám, nem mondom, hogy mindig pörget a flow, de most már tudom, hogy semmivel sincs így az életben. Néha még visszaköszönnek a régi reflexek – például az ivás, vagy az öncsonkítás gondolata –, de úgy érzem, nagyjából tudom kezelni önmagamat. A férjemmel nagyon sokat beszélgetünk, közösen ügyelünk rá, nehogy visszaessek. Hálás vagyok a pszichológusnak, a férjemnek és a fiamnak, és persze önmagamnak. Fel kellett ismerjem, hogy segítség kell. Meg talán szerencsém is volt. Nem mindenkinél múlnak el ezek a borzasztó dolgok, ahogy nálam. És nem tudom, hogyan lehet így leélni egy teljes életet.”

Galériánkban borderline-ban szenvedő világsztárokról olvashatsz!

2024-05-04T16:06:29Z dg43tfdfdgfd